Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nagyifi Szabadidőklubja

Szabadidőklub

 

Egy péntek esti alkalmunkról szeretnék kis bepillantást adni, amelyet fiatalok számára tartunk. Ez az összejövetel a „Szabadidőklub” nevet viseli. Az ifjúságnak ez egy olyan közössége, amely érdeklődik az Ige után, de szeret játszani, beszélgetni, szórakozni, valami olyat csinálni, amit sem otthon, sem iskolában nem szokott. Így ez az alkalom az Ige tápláléka mellett szórakozást is ígér a fiataloknak.

 A kezdet kezdetén Fodor Natália és Kopasz Gyula voltak azok, akik a fiatalokat szárnyaik alá vették és érdekes programokat kínálva hívogatták őket erre az alkalomra, ami fel is keltette a fiatalok érdeklődését, és ez az érdeklődés - hála legyen az Úrnak-máig megmaradt. Többek között talán azért is, mert sokat beszélgetünk velük, igyekszünk megismerni őket és érdeklődési körüket.

A szabadidőklub alkalmán a konfirmandus korosztály nagy számban van jelen, mellette csekély létszámban kapcsolódik be a nagy ifisek közül néhány tag, ami a gyülekezeti összetartást mutatja.

Bár többször cserélődtek a vezetők és az alkalmon résztvevő tagok, mégis nem kis létszámban gyűlünk össze a parókián. Összejövünk lelkünket táplálni Istent dicsőítő énekekkel, egy rövid áhítati résszel, majd közösen szórakozunk játékkal, kézimunkákkal, egy hónapban egyszer pedig egy tanulságos film nézésével. Van még egy másik lehetőségünk is, ugyanis az iskola tornaterme kínál számunkra helyet sportolásra, ahol megmozgathatjuk izmainkat.

Az Úrnak legyen hála, hogy ez az összejövetelünk még működik és kérjük az Úrtól, hogy továbbra is működhessen az Ő dicsőségére, s akarata szerint gyarapítsa a résztvevők számát. Erre az alkalomra téged is szeretettel várunk, aki még nem vagy tagja szabadidős alkalmunknak. Az Úr velünk!

 

 

 

A mappában található képek előnézete Szabadidőklub